Az Ige tükrében 1. rész

Az Ige tükrében 1. rész

Prédikációk, elmélkedések, előadások, újságcikkek

Blessed Hope Publishing ( 29.09.2015 )

€ 16,80

Vásárlás a MoreBooks! Shop-ban

Ez igehirdetés-gyűjtemény címét az alábbi sorok adták Jakab apostol leveléből. „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt. De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgy-hogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete” (Jak 1,22-25). Gyakorló lelkipásztor lévén, az a szomorú tapasztalatom – sajátmagamnál is –, hogy a hallgatott, vagy olvasott ige, hamar feledésbe megy. Azaz belenéztünk a tükörbe, de elfelejtettük, mit kell még – még mindig – cselekednünk, vagy másképpen… E néhány igehirdetés ezt szeretné eszünkbe juttatni. Aki szereti, ha emlékeztetik valami jó és fontos dologra, annak szeretettel ajánlom e kis „tükröt”, már csak azért is, hogy „boldoggá” legyen. – Szeretettel: Balog Miklós ny. lelkipásztor

A könyv részletei:

ISBN-13:

978-3-639-50154-4

ISBN-10:

3639501543

EAN:

9783639501544

A könyv nyelve:

Magyar

Szerezte:

Miklós Balog

Az oldalak száma:

80

A megjelenés napja:

29.09.2015

Kategória:

Vallásos kéziratok, imakönyvek, himnuszok, vallásos meditáció